kollektív szerződés

Nemmel szavazott Magyarország az uniós minimálbér keretrendszabályairól

2021. december 07. 12:04 | Portfolio

Nemmel szavazott Magyarország az uniós minimálbér keretrendszabályairól

Magyarország és Dánia nemmel szavazott az uniós tagállamokat tömörítő Tanács hétfői ülésén arról, hogy milyen álláspontot képviseljen a Tanács a megfelelő minimálbérek uniós keretéről szóló intézményközi tárgyalásokon – tudta meg az EUobserver. Két másik tagállam, ahol jelenleg nincs kormány, Ausztria és Németország, tartózkodott a szavazáskor, bár a német kormány korábban már jelezte, hogy támogatja a tervet. Egy másik témában egy hétfői lapértesülés arról szólt, hogy Magyarország Észtországgal együtt az uniós társasági adóról szóló magatartási kódex módosítását blokkolta a nagyköveti ülésen. Ott ennek azért nagyobb a súlya, mert az a döntés egyhangúságot követel meg, de lehet, hogy végül csak taktikai (mozgástérbővítési) oka van a lépésnek, mindenesetre fontos, hogy ma hogyan szavaz Varga Mihály magyar pénzügyminiszter, illetve észtországi kollégája a gazdasági és pénzügyminiszterek brüsszeli ülésén. Frissítés! Kedd délután kiderült, hogy Varga Mihály és észt kollégája is nemmel szavazott, így tehát blokkolták a magatartási kódex módosításának tervét.

Lépett a Continental, véget érhet a sztrájk a makói üzemben

2021. március 04. 19:12 | Portfolio

Lépett a Continental, véget érhet a sztrájk a makói üzemben

Amennyiben a szakszervezetekkel sikerül megállapodni, 2021 végéig visszaállítja a Continental a makói üzemben dolgozók korábbi kollektív szerződését, ezzel remélik, hogy véget ér a gyárat megbénító sztrájk-sorozat.

Újra sztrájkolnak a Continental makói gumigyárában

2021. február 19. 09:02 | Portfolio

Újra sztrájkolnak a Continental makói gumigyárában

Kiemelkedően hosszúnak számító, nyolcórás sztrájk lesz holnap – február 20-án, szombaton –, a túlóraként is elrendelt délelőtti műszak teljes idején a Continental makói telephelyén, miután a mintegy 150-200 dolgozó részvételével rendezett kétórás figyelmeztető munkabeszüntetés sem hozott változást - közölte a Makói Gumiipari Szakszervezet és a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség közös közleményében. A gumigyári dolgozók tiltakoznak a számukra kedvezőtlen módon megváltoztatott munkakörülmények, egyebek között a túl sok túlóra és a tíz évnél hosszabb ideje ott dolgozók plusz juttatásainak elvétele ellen.

Perlik a Dunaferrt a szakszervezetek

2020. november 16. 17:39 | Portfolio

Perlik a Dunaferrt a szakszervezetek

Augusztus 14-én indoklás nélkül felmondta a Dunaferr az összes kollektív szerződését és elzárkózott a tárgyalás lehetőségétől, most a Vasas Szakszervezeti Szövetség perre megy, hogy a helyzetet rendezze.

A Dunaferr felmondta a kollektív szerződést

2020. augusztus 14. 22:41 | Portfolio

A Dunaferr felmondta a kollektív szerződést

A Dunaferr Vasas Szakszerveztei Szövetsége pénteken jelezte: a Dunaferr-társaságcsoport felbontja a határozatlan idejű kollektív szerződéseket, illetve azok mellékleteit is.

2017. július 17. 09:23 | Portfolio

Hatalmas béremelést kaphatnak a vendéglátósok

Januártól az országosan kötelező bruttó 180 ezer forintos szakmunkás-bérminimumhoz képest több tízezer forinttal magasabb garantált alapjövedelemhez, akár több mint 240 ezer forinthoz juthatnak a szállodaiparban és a vendéglátásban foglalkoztatott szakképzett munkavállalók, az erről szóló ágazati kollektív szerződést az ősszel írhatják alá - írja a Magyar Idők.

2015. szeptember 17. 10:50 | Portfolio

Kollektív szerződés - citromból limonádé

A kollektív szerződés kötésének lehetősége minden munkáltató számára ismert, azonban a vállalatok nem igazán élnek ezzel a lehetőséggel. 2012-es adatok alapján összesen kb. 880-900 ezer munkavállaló dolgozik kollektív szerződés hatálya alatt, ami az érintett munkavállalóknak kevesebb, mint egyharmada.

  • 1
  • 2
Részletes keresés